| Super GP Gála Budapesten! |
November 22-én a Hungarian All Stars S.E. csapata rendezte meg a Super Grand Prix gála sorozat első epizódját, ahol a főmérkőzések egyikén a hazai MMA sztár Németh „Tatár” Gábor küzdött meg a tengerentúli Gary „Big Daddy” Goodrige ellen.Videók >> A Körcsarnokban rendezett esemény teltház, 2200 nézõ elõtt zajlott úgy, hogy még a lépcsõkön is ültek az érdeklõdõk, akik azt láthatták, hogy a Kanadából érkezett Gary Goodridge a rangos "King of the Ring" szervezet szupernehézsúlyú trónjáért, 2x5 percesre kiírt mérkõzés közben elhagyta a szorítót, gyakorlatilag feladta a küzdelmet, nem tudván mit kezdeni a szervezet magyar Európa-bajnokával szemben, jóllehet az amerikai harcos az MMA-ben, a vegyes harcmûvészetben szerzett bajnoki címek mellett K-1-ben is csúcsra jutott már korábban. Török kéztechnikájával dominált a küzdelem során, Goodridge kettős fedezékben várta, hogy elfáradjon a magyar versenyző. Földharc után a kék sarokban Goodridge ellentámadott, a kifordult, ringkötelekbe kapaszkodó Tatárt próbálta a lábánál fogva a ringkötélről lerángatni. Miután a mérkőzésvezető nem tudott mit kezdeni a szituációval, Goodrige elhagyta a szorítót, ezzel Török Tatár Gábor gyakorlatilag megnyerte a mérkőzést. A közönség nem volt elégedett a közdelem színvonalával, sokan a befejezés előtt elhagyták a nézőteret.
A több küzdõsportból is merítõ, rangos meccsekkel tûzdelt gála másik csúcsmérkõzésén Karacs Attila, a K-1 Magyar Nagydíj gyõztese az ötszörös thaibox-világbajnok amerikai Jeff Forddal csapott össze. Jeff "The Diesel" Ford a Las Vegas-ban lebonyolított K-1-es gálán a második helyet szerezte meg, Remy Bojansky-tól kapott ki a döntőben. Ford vehemensen kezdett, Karacs azonban néhány jól elhelyezett térdrúgással jelezte, itt neki is van keresnivalója. Ford a padlóra került, de folytatta a küzdelmet, igaz nem sokáig, Egy összekapaszkodás alkalmával mindketten kiestek a ringből, Ford szemmel láthatóen a vállát fájlalta, de vállalta a folytatást, ami nem tartott sokáig, ismerve a "Hun" hatékony stílusát. Karacs Attila egy jól időzített balegyenessel kiütötte még az első menetben.Az elődöntők során Birics Tamás, az ISKA magyar bajnokat TKO-val nyert András Péter ellen thaibox szabályrendszerben. Vojvoda György 12 kihagyás év után tért vissza sikeresen a szorítóba,TKO-val nyert a horváth Anton Vilicic ellen. Halmi Viktor elagánsan nyert MMA szabályrendszerben Ernesto Gonzalez-el szemben.
Európa Bajnokunk, Vörös Roland a szlovák Michael Halada ellen mérkőzött meg thaibox szabályrendszerben. Két nagyon technikás versenyzőt láthattunk egy esemény és akciódús meccsen, Halada remekül használta ki magasságfölényét, de ez nem volt elég Vörös kőkemény stílusa ellen, Halada a küzdelem végére erősen "húzta" a lábát a jól elhelyezett alacsony szekciós rúgások, a "combosok" következtében, de becsülettel végig küzdötte a mérkőzést., a magyar versenyző azonban megérdemelten győzött.
|
| < Előző | Következő > |
|---|
November 22-én a Hungarian All Stars S.E. csapata rendezte meg a Super Grand Prix gála sorozat első epizódját, ahol a főmérkőzések egyikén a hazai MMA sztár Németh „Tatár” Gábor küzdött meg a tengerentúli Gary „Big Daddy” Goodrige ellen.
A több küzdõsportból is merítõ, rangos meccsekkel tûzdelt gála másik csúcsmérkõzésén Karacs Attila, a K-1 Magyar Nagydíj gyõztese az ötszörös thaibox-világbajnok amerikai Jeff Forddal csapott össze. Jeff "The Diesel" Ford a Las Vegas-ban lebonyolított K-1-es gálán a második helyet szerezte meg, Remy Bojansky-tól kapott ki a döntőben. Ford vehemensen kezdett, Karacs azonban néhány jól elhelyezett térdrúgással jelezte, itt neki is van keresnivalója. Ford a padlóra került, de folytatta a küzdelmet, igaz nem sokáig, Egy összekapaszkodás alkalmával mindketten kiestek a ringből, Ford szemmel láthatóen a vállát fájlalta, de vállalta a folytatást, ami nem tartott sokáig, ismerve a "Hun" hatékony stílusát. Karacs Attila egy jól időzített balegyenessel kiütötte még az első menetben.
Európa Bajnokunk, Vörös Roland a szlovák Michael Halada ellen mérkőzött meg thaibox szabályrendszerben. Két nagyon technikás versenyzőt láthattunk egy esemény és akciódús meccsen, Halada remekül használta ki magasságfölényét, de ez nem volt elég Vörös kőkemény stílusa ellen, Halada a küzdelem végére erősen "húzta" a lábát a jól elhelyezett alacsony szekciós rúgások, a "combosok" következtében, de becsülettel végig küzdötte a mérkőzést., a magyar versenyző azonban megérdemelten győzött.
A viadalon bizonyította mit sem kopott tudását a magyarországi thaiboksz egyik apostola, a bõ évtizedes visszavonultságból a gálán visszatért Rehák György, aki a nemzetközileg is magasan jegyzett horvát Mladen Krajncec felett diadalmaskodott a harmadik menet elején. Bemutatómérkőzésnek is beillett a két veterán versenyző küzdelme, ám a kezdeti "barátságos" kezdés után a thaibox széles repertoárját felvonultatta a két versenyző. Mladen hosszú végtagjaival, egyenes utésekkel, rúgásokkal próbálta távol tartani az inkább belharcot kezdeményező Rehákot, de nem járt sikerrel a taktikája, a kemény combrúgások felőrölték a védelmét. Többször is a padlóra került., szemmel láthatóan nagyon kellemetlenek voltak számára az alacsony szekciós rúgások, de folytatta a küzdelmet, egészen a harmadik menetig.Rehák György TKO-val győzött, mint már annyiszor a hosszú sportpályafutása alatt.
Szintén gyõzött az augusztusi K-1 Magyar Nagydíj nyertese, Rácz Dénes nem ijedt meg a cseh bajnok, Peter Ondrus index-étől (40 meccsből 36 győzelem, 20 KO) Az erős, de statikus izomzatú cseh versenyzőt gyakorlatilag leiskolázta, színvonalas, techikai bemutatótnak is beillő meccset láthattunk. A harmadik menetben a szemmel láthatóen megviselt, vérző orrú Ondrus feltámadt hamvaiból, remekül közdött, talán egy hajszállal jobban is sikerült a hajrája, de a mérkőzés menetét már nem tudta visszafordítani, Rácz Dénes kezét megérdemelten emelték a magasba.